Tisztelt Ítélőtábla!
S Kálmán (születési hely, idő:., anyja neve:, szigsz:, személyi száma:, bejelentett lakása: , magyar állampolgár)
F/1. alatt korábban csatolt meghatalmazással igazolt és kívül jegyzett jogi képviselőmön
(Dr. Kende Péter Ügyvédi Iroda, eljáró ügyvéd: dr. Kende Péter, 1133 Budapest, Kárpát utca 7/b., telefonszáma: +36 30 9412 676, e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; ügyvédi igazolványának száma: 103280, ügyvédi kamarai lajstromszáma: 3195, KASZ-száma: 36062859, cégkapu azonosítója: 18003620#cegkapu) át
Magyar Állam (törvényes képviselője: a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter 1011 Budapest, Vám utca 5-7.) alperes ellen
ezúton nyújtok be a /7. számú ítélet ellen
fellebbezést,
és kérem, szíveskedjék azt megváltoztatni
− mivel sérti a Ptk. 6:2. és 6:520. §-ait −,
és keresetemnek helyt adni,
valamint Alperest marasztalni másodfokú perköltségeimben
− a következő indokok alapján.
Az elsőfokú ítélet gyakorlatilag semmi másból nem áll, mint az EH 2019.07.P1 átvételéből.
Ez a kúriai döntés viszont álláspontom szerint több ponton jogszabálysértő, s mint ilyen, súlyosan elhibázott, az állampolgárok jogait szükségtelenül és indokolatlanul szűkítő verdikt.
Kérem a tisztelt Ítélőtáblát – még ha csak utólag is –, engedje meg nekem, hogy ez egyszer bírósági beadványban szokatlan nyers szókimondással fogalmazzak
− kivételesen, de csupán kényszerűségből − vállalva a direkt politizálás ódiumát is.
A kormányzópárt az Alkotmánybíróságot „a maga képére formálta”: felrúgta azt az évtizedes hagyományt, hogy az ellenzéki pártok is delegálhatnak alkotmánybírókat, és a „taláros testületet” kizárólag saját embereivel töltötte föl, politikailag egyszínűvé tette. Az így átalakított Alkotmánybíróság pedig − döntéseiben újra és újra megtapasztaljuk − meg is hálálja ezt.
Tehet úgy a Kúria, mintha elegánsan távol tartaná magát ettől a ténytől − hiszen ő nem politizál −, nem véve tudomást a tényleges helyzetről − ám álláspontom szerint ez valójában kibúvás a felelősség alól, megfutamodás a valódi döntés elől.
Amikor – egy ilyen agyonpolitizált, napi és hosszútávú államérdeket érintő kérdésben, mint a jogalkotással okozott kárért való felelősség − a Kúria úgy dönt, hogy nem dönt, s kinyilatkoztatja, hogy helyette csak az Alkotmánybíróságnak van joga dönteni, akkor e mögött az a megfontolás húzódik, hogy pontosan tudja, miként fog dönteni az AB.
I.
Hiszen mi a lényege e polgári elvi határozatnak? Az és csak az, hogy a bíróságnak nincs joga dönteni a jogellenesség kérdésében, csak akkor, ha előbb az Alkotmánybíróság kimondja az adott jogszabály alkotmányellenességét. „… A kifogásolt jogszabály jogellenessége akkor állapítható meg, ha az Alaptörvénybe ütközik” − állít föl az elvi határozat és a támadott törvényszéki ítélet egy semmivel alá nem támasztott, semmivel meg nem magyarázott tételt. Amit aztán tényként kezd el kezelni, mintha triviális lenne.
Csakhogy nem az!
Akkor és csak akkor lenne igaz e tétel, ha jogellenesség és alkotmányellenesség azonos fogalmak lennének.
De nem azok!
Kulcskérdés tehát ez ügyben: miként viszonyul egymáshoz a jogellenesség és az alkotmányellenesség? Tényleg azonosak-e?
Felperesi álláspont szerint nem.
Egyszerűen szólva: mindkettő az, ami, mindkettő azt jelenti, amit mond: a jogellenesség, az jogellenesség, az alkotmányellenesség, az alkotmányellenesség.
Sem a most támadott elsőfokú ítélet, sem pedig a hivatkozott elvi határozat semmilyen magyarázatát nem adja annak, mire föl keveri össze e kettőt.
Nézzük, miként nem azok!
Mi alkotmányellenes? Az, ami egy konkrét jogszabály, az Alkotmány, mai nevén az Alaptörvény valamely rendelkezésébe ütközik.
Mi a jogellenesség? Az, ami bármely jogszabály valamely rendelkezésébe ütközik.
Mi a fő különbség praktikusan e kettő között? Az, hogy lehet valami úgy jogszabályellenes, tehát jogellenes, hogy nem alkotmányellenes. Hiszen ha sért valamely jogszabályt (ami nem az alkotmány), akkor jogellenes, de nem alkotmányellenes. És jelen konkrét esetünkben éppen erről van szó − méghozzá napnál világosabban, a jogalkotási tevékenység során önmagát is leleplezve.
Hiszen a hajléktalanság kriminalizálását az Alkotmánybíróság egyszer már alkotmányellenesnek ítélte, amit Alperes eliminált az Alaptörvény negyedik és hetedik módosításával, és ugyanazt a rendelkezést vezette be újra. Vagyis mindarról, ami jelen per tárgya, egyszer már kimondatott, hogy − mint az emberi méltóságot sértő rendelkezés − jogellenes is, valamint alkotmányellenes is, ám Alperes kiiktatta az alkotmányellenességet az alkotmány-módosítással.
Csakhogy ettől még megmaradt a jogellenesség! Semmit nem változtatott az alkotmány-módosítás azon, hogy ez az intézkedés súlyosan sérti az érintettek, konkrétan pedig Felperes emberi méltóságát, ami pedig a Ptk. általános károkozási tilalmába ütközik: 6:518. § „a törvény tiltja a jogellenes károkozást”.
Valamint semmit nem változtatott azon sem, hogy a Ptk. 6:520. §-a alapján „minden károkozás jogellenes”. Természetesen nem alkotmányellenes minden károkozás, de az biztos, hogy jogellenes. Ezt az elsőfokú ítélet nem létezőnek tekinti − ami súlyosan jogsértő.
II.
Amiként szintén önkényes jogszűkítés a Ptk. 6:2. §-ának teljességgel megalapozatlan „átírása”, vagy inkább negligálása − ugyancsak minden érdemi magyarázat nélkül.
Az elvi határozat − és nyomában a most támadott elsőfokú ítélet − szerint „a jogszabály hatálybalépésével esetleg bekövetkezett károsodás önmagában nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt”, illetve „a peres felek között nem polgári jogviszony, hanem közjogi jogviszony áll fenn”.
Dacára annak, hogy a Ptk. 6:2. § (1) bekezdése egyértelmű: „kötelem keletkezhet különösen… károkozásból, személyiségi… jog megsértéséből”.
És az előzőhöz hasonlóan nem ad érdemi magyarázatot, honnan veszi ezt, milyen joglogikai levezetés vezet e következtetéshez.
Persze, mert semmilyen!
A polgári jog egyértelmű alapelve, hogy a károkozás kötelmet hoz létre a felek között,
s ettől kezdve helye van a deliktuális felelősség megállapításának.
Ezt pedig − felperesi álláspont szerint − sem a Kúriának, sem az elsőfokú ítéletet hozó bíróságnak nincs joga kétségbe vonni, pláne így, hogy ennek nem adja adekvát magyarázatát.
Hiába mutogat tehát a Kúria és a Törvényszék másra, hiába próbálja átterhelni a felelősséget − nem bújhat ki a döntés kényszere alól.
Csak az alkotmányellenességre nézve állíthatja bíró, hogy márpedig az „nem az ő asztala”, azzal foglalkozzon csak az Alkotmánybíróság. A jogellenesség megítélése igenis a polgári bíróság kötelessége.
Ha pedig ennek során előfeltételt támaszt (mint az elvi határozat, mondván: „az állított károkozást megvalósító jogszabály jogellenességének polgári perben való megállapíthatóságához szükséges előfeltételnek tekintette a jogszabályt megsemmisítő alkotmánybírósági határozatot…”) − akkor az állampolgár bírósághoz fordulás iránti jogát korlátozza indokolatlanul.
Ha pedig összekeveri a fogalmakat (mint az elsőfokú ítélet, mondván: A polgári perben eljáró bíróság nem jogosult a jogszabályok formális követelményeinek megfelelő jogalkotási termékek alkotmányossági szempontú megítélésére) − akkor olyan választ ad az állampolgár jogérvényesítési igényére, amilyet ő nem hozott szóba, hiszen keresetemben nem kértem a polgári bíróságtól az alkotmányossági szempontú megítélést.
Budapest, 2019. október 29.
Tisztelettel:
Felperes